A Palotanegyedben újabb két utcaszakasz újul meg, a Krúdy utca a Rökk Szilárd és a Lőrinc pap tér közötti szakaszon, és a Mária utca a Krúdy és Baross utca közötti részen, illeszkedve a Palotanegyed utcáinak és tereinek eddigi átalakulásához.
A tervek elkészültek, jelenleg a kivitelező megbízására vonatkozó közbeszerzés előkészítése zajlik.
A tervek elkészítésénél a fő szempont az volt, hogy minél több szabadföldbe ültett fát tudjunk elültetni, és minél biztonságosabbá váljon a gyalogos közlekedés.
A terv célja, hogy a Kálvin tértől a Nagykörútig kényelmesen el lehessen jutni gyalogosan. Jelenleg a Lőrinc pap tér és a Nagykörút között a járdák nagyon keskenyek, alig fér el két ember egymás mellet, és babakocsival is nagyon kényelmetlen végigsétálni ezen a szakaszon. A tervezett átalakításoknak köszönhetően akadálymentesen lehet majd eljutni egyik csomópontból a másikba, valamint a Palotanegyed kerékpárral is könnyebben megközelíthető lesz.
Mindkét utcában egyoldali parkolási rend lép majd érvénybe, így a járdák sokkal szélesebbek lesznek. A tervek készítésekor szintén fontos szempont volt, hogy a lehető legtöbb fát ültessük el az érintett útszakaszon. Ez azonban a felszín alatt futó közművezetékek miatt nem mindenhol lehetséges. Ahol ez nem oldható meg, oda évelőágyások és cserjék kerülnek, illetve a már meglévő ágyások is részben megújulnak.
A terv főbb jellemzői:
- a Krúdy és a Mária utcákban egy szintbe kerül a járda az úttesttel,
- szélesebb járdák,
- szabadföldbe ültetett fák és több zöldfelület,
- a két utca kereszteződésénél szűkül az útpálya a gépkocsik sebességének csökkentése és a gyalogosbiztonság érdekében,
- a Lőrinc pap tér és a hotel között szervesebb kapcsolat jön létre, nőnek a gyalogos felületek
- javul a közvilágítás
Krúdy utca felülnézeti terve, jobboldalon a Kiscsibész tér, baloldalon a Lőrinc pap tér.
A Krúdy utca a József körút irányába nézve.
A Mária utca a Lőrinc pap tér irányába nézve.
A Krúdy és Mária utca érintett szakaszainak terveit 2022. őszén 2 hétig véleményezhették a lakók. A lakók az úttest burkolatával kapcsolatban fogalmaztak meg fenntartásokat, a negyedben a térkő burkolat kapcsán tapaszalt problémák miatt, és felmerült a parkolóhelyek helyén való zöldítés kérdése is.

© 2023 Rév8 Zrt. | Minden jog fenntartva