2022 nyarán a Bacsó Béla utca terveit több mint 160-an véleményezték, akiknek 85%-a a Csarnok negyedben vagy a szomszédos negyedek valamelyikében él, A kitöltők több mint fele minden nap, negyede pedig hetente többször is megfordul az utcában. Többségük a 25-44 év közötti korosztályba tartozik, de ennél fiatalabbak is idősebbek is kitöltötték a kérdőívet.
Összességében elmondható, hogy a többség támogatja az utca megújítását. Az emberek még több fát, növényt, kevesebb parkolóhelyet, a zsákutcába kizárólagos lakossági behajtási lehetőséget, forgalomcsillapítást, utcabútorokat, árnyékolást, zajszűrést, rendet és tisztaságot szeretnének. A tisztasággal, a zajjal és a fenntartással kapcsolatos hozzászólásokat mindenképp továbbítjuk a Józsefvárosi Közterület Felügyelet, és a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ számára.
Rákérdeztünk, hogy az embereknek vajon tetszett-e, hogy az elmúlt 2 évben színesre festettük az aszfaltot és feldíszítettük a sétányt. A többségének tetszését elnyerte az ötlet, és a felújítás után is hasonló színes útburkolatot szeretnének a Bacsó Béla utca új gyalogos sétányára.
A kérdőívben arra kíváncsiak voltunk, hogy a lakosok támogatnának-e egy automata üzemelésű nyilvános WC-t az utca Népszínház utca felőli végén, ahol most egyébként egy mobil WC üzemel. A válaszadók 79%-a támogatja, hogy legyen egy ilyen köztéri WC az utcában. Ugyanakkor más helyszíneket is javasoltak, mint például a Blaha Lujza tér, a József körút, vagy akár azt is el tudnák képzelni, hogy egy önkormányzati helyiséget nyilvános mosdóvá alakítsunk át. Ezeket a lehetőségeket megvizsgáljuk.
A beérkezett lakossági észrevételeket és javaslatokat megtalálják ebben dokumentumban, ahol a Rév8 részletes válaszait is elolvashatják.
© 2023 Rév8 Zrt. | Minden jog fenntartva
© 2023 Rév8 Zrt. | Minden jog fenntartva